Határtalanul beszámoló
Erdély
2019. május 20-23
Ady Endre és Arany János nyomában Biharban és az Érmelléken + túra a fenséges Pádis-fennsíkon, kolozsvári városnézéssel (4 nap, 3 éj) Szállás: 2 éj magyarok által üzemeltetett remek panzióban a Pádis bejáratánál Magyarremetén, ill. 1 éj Magyarvistán szintén magyarok által üzemeltetett panzióban. [fotóalbum]
1. nap:
Megérkeztünk Nagyszalontára, ahol Arany János nyomában jártunk. De nem csak róluk esett szó, hiszen Nagyszalonta szülöttei még Toldi Miklós bihari birtokos nemes, Arany László (1844-1898) költő, Sinka István (1897-1969) író, költő, Zilahi Lajos (1891-1974) író. Megtekintettük a Toldi szerzőjének szobrát az Arany János Líceum előtt, és a szülőház helyén álló emlékházat. A Csonka toronyhoz is ellátogatunk. Ezt követően meglátogattuk a helyi magyar tannyelvű iskolát, ahol ismerkedtünk, beszélgettünk a helyi tanulókkal, majd átadtuk a gyerekek által készített ajándékokat.
Következő úticélunk Nagyvárad volt. A városközpontban irodalom órát tartunk, ahol Ady Endre és a város kapcsolata volt a téma. Megtekintettük az Ady Endre Múzeumot, az Emke kávéházat, ahol Ady Lédával ismerkedett meg. Elsétáltunk az Emke kávéház közelében található Nagyváradi Napló épülete előtt, ahol Ady dolgozott. Adyhoz kapcsolódó épületek mellett Nagyvárad más nevezetességeivel is megismerkedtünk, megnéztük a monumentális méretekkel rendelkező Bazilikát (Római Katolikus Székesegyház) és a nemrég felújított Nagyváradi Várat is. Az első napot fagyizással, emléktárgyak vásárlásával zártuk. Kora este elfoglaltuk magyarremetei szállásunkat, ahol magyar házigazdáink nagy szeretettel és kiváló ételekkel fogadták csoportunkat.
2. nap:
Első állomásunk Köröstárkány volt. Itt egy helyi lakos Gábor Ferenc, aki egyébként neves író és helytörténész is, mesélt nekünk a tárkányi nyelvről, szokásokról, hagyományokról, és a falut sújtó 1919 áprilisi román vérontás eseményekről. E szomorú esemény emlékére állított Emlékműnél mi is elhelyeztük koszorúnkat.
A második napra tervezett túránk első útja a Kiskoh közelében található Medve-barlangba vezetett, amely Európa leglátványosabb cseppkőbarlangja. Nevét a barlangban talált 17 ezer éves medvecsontokról kapta. A barlang melletti bazársoron lehetőség volt olyan tradicionális ételek kóstolására, mint a kürtöskalács és a krumplis lángos. A nap talán legjobban várt programja az Unesco Világörökségként nyilvántartott Pádis-fennsíkon való túrázás volt. A Glavoj-réten és a Ponor-réten karsztképződmények egész sorát csodálhattuk meg. Némi pihenés és piknik után indultunk vissza Magyarremetére. A Fekete-Körös völgyi faluban a magyarság legkiemelkedőbb műemlékértékét, a magyarremetei református templomot tekintettük meg. A helyi plébános ismertette a templom történetét és belső díszítését, amely többek között egy értékes Szent László legenda ábrázolást is rejt. A nap végén fáradtan tértünk vissza szállásunkra, ahol ismét kiváló vacsorával fogadtak házigazdáink.
3. nap:
Magyarremetét magunk mögött hagyva a Király-erdő meseszép völgyein haladva a Sebes-Körös völgyébe érkeztünk. Útközben idegenvezetőnk mesélt a Király-erdő történelmi jelentőségéről, valamint az itt található földrajzi jelenségekről is. Rövid pihenőnket a csodálatos panorámával rendelkező Király-hágón tartottuk. Itt megismertük a hely gazdasági és kulturális szerepét. Ezt következően megérkezünk Ady Endre és Boncza Berta (Csinszka) legendás szerelmének színhelyére, Csucsára. A kastélyban a kalotaszegi népművészet alkotásaiból is megnézhettünk egy gyűjteményt. Ezt követően Körösfőre vezetett utunk, itt a körösfői négyfiatornyos katolikus templomhoz látogattunk el. A templom díszítései közül a legkülönlegesebb és legszembetűnőbb a mennyezet kazettás szerkezete. A 225 kazettából álló mennyezet minden kazettája sajátos jelentéssel bír, ezért is olyan különleges. Kora délután érkeztünk meg Kolozsvárra, ahol Mátyás király és Bocskai István szülőházát valamint Mátyás Király lovasszobrát tekintettük meg.
4. nap:
A reggeli órákban a Zsibó közelében található Sárkányok kertjében tettünk sétát, amely egy gyönyörű homokkő-sziklatornyokból álló kőerdő. A különleges sziklaalakzatok felől csodálatos kilátás nyílt az Almás-folyó völgyébe. Ellátogatunk a zilahi református kollégiumba, amelynek Ady Endre is növendéke volt 1892-1896 között, s melynek falai közt első verseit is írta. Az iskola udvarán áll mellszobra. Megcsodáltuk Szilágylompért református templomát, amely a körösfői templomhoz hasonlóan különleges, festett kazettás mennyezete miatt. Ezután Érmindszentre látogatunk, ahol megtekintettük Ady Endre szülőházát és a benne kiállított személyes tárgyakat, családi ereklyéket. Végül ellátogattunk Nagykárolyba, a magyar többségű, 20 ezer lakosú partiumi városba, ahol megtekintettük a Kárpát-medence egyik legszebb kastélyát, a Loire-völgyi kastélyok mintájára épült, felújított Károlyi-kastélyt. Itt a korhű berendezési tárgyak mellett egy vadászati kiállítást is megnéztünk.
Négy nap után emlékekkel, élményekkel és sok új ismerettel tértünk haza.